Közös Nevező 2019

A Közös Nevező rendezvényünket idén már 4. alkalommal szerveztük meg, azoknak a magyar fiataloknak, akik most kezdik meg tanulmányaikat az Egyesült Királyságban. A célunk az, hogy ezek a fiatalok már itt, Budapesten megismerkedjenek egymással és hogy minél több információt kapjanak azokról a lehetőségekről, amiket a Londoni Tehetségközpont és szakmai partnerei adnak. Idén, immár második alkalommal a Future: Hungary Konferencia szervező csapatával közösen készültünk a nagyszabású alkalomra.

A rendezényt Iain Lindsay nagykövet úr nyitotta meg (kép1). Köszöntőjében említést tett arról, hogy mennyire fontos, hogy a brit egyetemeken jelen legyenek a nemzetközi hallgatók, köztük a magyarok is. Külön kitért a Brexit-tel kapcsolatos változásokra is. Ezután Krekuska Róbert, az EMMI osztályvezetője üdvözölte a fiatalokat, kiemelve a tehetséggondozás fontosságát.

Ezután Krekuska Róbert, az EMMI osztályvezetője üdvözölte a fiatalokat, kiemelve a tehetséggondozás fontosságát

Dr. Lantos Krisztina, az október 1-én létrejövő Nemzeti Tehetség Központ vezetője is üdvözölte a jelenlevőket és bemutatta a Londoni Tehetségközpont munkatársait.

A köszöntők után Szüle Bálint, londoni irodavezető beszélt arról (kép 4), hogy milyen fontos változás előtt állnak azok a magyar fiatalok, akik most elindulnak az Egyesült Királyságba, mert egy új környezetben, egy új kultúrában, új kapcsolatokat fognak teremteni és új ismeretekre szert tenni. Kiemelte, hogy tanulni kell mások tapasztalataiból, kérdezni bátran és ne féljenek segítséget kérni egymástól, vagy a projektben dolgozó munkatársaktól. A Londoni Tehetségközpont a szakmai programok szervezése mellett egy biztos hátteret is nyújthat azoknak, akikben valamilyen kérdés felmerül vagy elakadnak és segítségre van szükségük.

Majd Priám Márk a Future: Hungary 2020-as Konferencia Szervezőbizottságának elnöke beszélt a Cambridge-ben negyedik éve megrendezett konferenciáról és arról, hogy milyen is lesz a 2020-as rendezvény. A konferencia alapvető célja az, hogy összekapcsolja az Egyesült Királyság felsőoktatásában résztvevő magyar fiatalokat a Magyarországon működő vezető, feltörekvő vagy éppen most induló cégekkel és azok lehetőségeivel, illetve a már meglévőket erősítse, gazdagítsa.

Benkő Vilmos, nyilvános beszéd tréner, a Speak Academy alapítója pedig egy kis ízelítőt adott a résztvevő fiataloknak, hogy mennyire fontos a nyilvánosbeszéd technikák elsajátítása

Lévai Balázs és Greskovics György (kép6-7) saját tapasztalataikat felhozva beszéltek arról, hogy mennyire fontos életesemény a fiatalok életében a külföldi tanulmány megkezdése.

Végül pedig Pató Viktória és Nemes László mutatta be a Doktoranduszok Országos Szövetségét és annak munkásságát, illetve, hogy már most, hogyan lehet bekapcsolódni a szervezet munkájába, ha PhD tanulmányokat terveznek a jövőben a fiatalok.

Translate the site »