Rólunk

LONDONI TEHETSÉG KÖZPONT

A Londoni Tehetség Központ más néven New Generation Centre nemzetközi projekt missziója, hogy személyes és szakmai fejlődésükben támogassa a világban élő, tanuló, dolgozó fiatal magyar tehetségeket.

A projektet a Nemzeti Tehetség Központ működteti, mely elkötelezett a magyar tehetségek támogatásában országszerte és nemzetközi szinten is. A kezdeményezést Magyarország Kormánya a Nemzeti Tehetség Program keretében hívta életre, a londoni iroda 2016 januárjában kezdte meg működését. A program hozzájárul ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban élő tehetségek megosszák a tudásukat, tapasztalataikat egymással, és az anyaországban élő fiatalokkal. Az egyedülálló projekt egyaránt teret ad az egyéni professzionális fejlődéshez, illetve lehetőséget biztosít a kapcsolatépítésre, tudásmegosztásra és egy erős, több pólusú szakmai közösséghez való csatlakozásra.

A Londoni Tehetség Központnál amellett, hogy elsősorban a pályakezdők támogatására fókuszálunk, feladatunk a pályaválasztás előtt állók segítése, illetve azon fiatal szakemberek támogatása, akik elérkeztek karrierjük következő mérföldkövéhezhez és szeretnének magabiztosan haladni előre.

„Célunk, hogy társadalmi egyetértést érjünk el a jövő kulcsát jelentő legértékesebb nemzeti vagyon, a tehetség felismerését, gondozását és védelmét illetően. A tehetség kibontakoztatásához hit, bátorság, összefogás kell, mind a tehetséges egyén, mind a társadalom részéről. Hiszünk abban, hogy a tehetséges ember önmagát boldogabbá, a közösséget pedig gazdagabbá teszi.”

Tevékenységünk fő pillérei:

[su_service title=”Upskill – Vértezd fel magad új készségekkel!” icon=”icon: star” icon_color=”#3ab54a” size=”32″ class=””]A képzési portfóliónk praktikus, hasznos készségek elsajátítását kínálja, melyek javítják a fiatalok munkaerőpiaci esélyeit. Csoportos képzések, konferenciák, előadássorozatok, mentor és gyakornoki program és számos további esemény érhető el egész évben[/su_service]

Programjaink

[su_service title=”Connect – Összehozzuk a tehetséget a lehetőséggel!” icon=”icon: star” icon_color=”#3ab54a” size=”32″ class=””]Legyen szó ösztöndíjakról, pályakezdő- vagy gyakornoki programokról, a központ által megismerheted az aktuális lehetőségeket. Ha érdekelnek pályakezdő pozíciók és szeretnél tapasztalatot szerezni a tehetséggondozás vagy például kommunikáció, marketing, rendezvényszervezés területein, az év során számos lehetőséget kínálunk a programokban való aktív részvételre akár önkéntesként vagy gyakornokként.[/su_service]

Aktuális felhívások

NEXT Gyakornoki és Pályakezdő Program

[su_service title=”INFORM – Naprakész információk egy helyen.” icon=”icon: star” icon_color=”#3ab54a” size=”32″ class=””]Kiemelt feladatunk, hogy hírt adjunk az Egyesült Királyságban, az Európai Unióban és kiváltképp a Magyarországon elérhető legfrissebb szakmai lehetőségekről, kutatásokról, mentorprogramokról, projektekről és az azokba való bekapcsolódás lehetőségéről. A központ munkatársai szüntelenül azon dolgoznak, hogy naprakész információkkal szolgáljanak akár a járványügy, a BREXIT, illetve más általánosabb karrier és egyéb hasznos tudnivalók kapcsán. Folyamatosan frissülő pozíciók és szakmai programok mellett arról is hírt adunk, hogy mi történik a közösség életében, és kik azok a fiatalok és szakemberek, akikkel együtt dolgozunk.[/su_service]

Hasznos infók

Eddigi eredményeink:

  • 213 db megvalósított szakmai program a Projekt 5 éve alatt
  • 30.526 fő személyes elérés (képzéseinken, rendezvényeinken keresztül)
  • Több mint 95 támogató és együttműködő partner a Projekt 5 éve alatt
  • Stabil, sokrétű és egyre bővülő szakmai kapcsolatrendszer az Egyesült Királyságban és Magyarországon
  • A projektben megfogalmazott misszió sikeres közvetítése
  • A NEXT Hungary Gyakornoki és Pályakezdő Program elindítása és évről évre történő fejlesztése

Munkatársaink

Szüle Bálint MSc
Projekt Szakmai
Vezető

2010 tavasza óta élek Londonban és 2015 késő őszén kértek fel egy, az Egyesült Királyságban és azon belül is Londonban működtetett projekt létrehozására. Ebből lett a „Londoni Tehetség Központ” vagy ahogy a legtöbb fiatal ismeri a „New Generation Centre”. Hivatalosan 2016 január 4-én kezdtem el a projekten dolgozni, így hamarosan 6 éve ennek. A Londoni Tehetség Központ szakmai vezetőjeként a feladatom az, hogy magas színvonalú tehetségsegítő és gondozó programokat szervezzek a fiataloknak, amelyekkel sikeresebbek lehetnek az életben, bárhol is legyenek a világban. Fontosnak tartom a magyar kultúra és a tehetségek megőrzését. Büszke vagyok arra, hogy számtalan tehetséges magyar fiatallal dolgozhatok együtt és segíthetem őket karrierjük építésében. 

Gecov Anett MSc, CIPD Assoc
Tehetségfejlesztési
szakmai vezető

2016 óta vagyok a projekt csapatban, indulás óta Londonban. Tehetségfejlesztési Szakmai Vezetőként a feladatom olyan programok megvalósítása, melyek a tehetségek karrier építését, munkaerőpiaci ismereteik bővítését, kapcsolati tőkéjük növekedését serkentik. A tehetség korunk egyik erős valutája és fontosnak tartom, hogy figyelmet, időt és energiát fektessünk a fejlesztésébe, és csodákra képes, ha támogatva van. Hiszem, hogy munkánk értéket, emellett számos új lehetőséget teremt, és egyénenként is erősítik az egyre növekvő, határokon átívelő szakmai közösségünket.

Jenei-Nagy Gabriella
Projektvezető

2018 januárjában csatlakoztam a céghez a londoni projekt szakmai munkatársaként, 2019 óta irányítom a Nemzeti Tehetség Központ hazai finanszírozású projektjeinek egy részét, melybe 2021 áprilisa óta beletartozik a Londoni Tehetség Központ projekt is.

Ez a program mindig is közel állt a szívemhez, számtalan lehetőség rejlik benne, illetve a résztvevőknek és a kollégáknak köszönhetően mindig van ötlet, energia és erőforrás a megújulásra, a fejlődésre. Minderre szükségünk is van, mert gyakran merülnek fel új, váratlan kihívások, nehézségek, ezeket a bukkanókat igyekszünk rugalmasan és simán venni.

Nagyon örülök, hogy a csapat része lehetek és közösen dolgozhatunk azon, hogy minél széleskörűbb és érdekesebb programot kínáljunk Nektek!

Izing Marcell
Projekt Koordinátor

2019 októbere óta foglalkozok a Nemzeti Tehetség Központ különböző hazai finanszírozású projektjeinek megvalósításával. A Londoni Tehetség Központ projekt koordinációját 2021. áprilisában vettem át és büszke vagyok arra, hogy egy olyan projekt sikeres megvalósításán dolgozhatok, ami mára már nem csak az Egyesült Királyság, de más külföldi országokban tanuló és dolgozó magyar fiatalok szakmai előmenetelét támogatja változatos programokkal. Véleményem szerint fontos a projekt embercentrikussága, így a szakmai megvalósításon túl, emberi kapcsolatok létrehozása és fejlesztése is a célunk. Hiszem, hogy a projekt sokrétű szakmai portfóliója a lehető legtöbb magyar tehetséghez jut el és programjaink hasznosak karrierjük számára.

Ádám Eszter
Szakmai Munkatárs

A Londoni Tehetség Központ szakmai munkatársaként Budapestről támogatom a programok megvalósulását, amelyekkel segítjük a tehetséges magyar fiatalok szakmai fejlődését, készségfejlesztését, valamint kapcsolatépítési lehetőségeket is kínálunk számukra. Mindig nagy öröm látni, ha beindul egy start-up vállalkozás, vagy egy fiatal megtalálja helyét a nemzetközi közösségben legyen az gyakornoki hely vagy szakmai, fejlesztő közeg. Bízom abban, hogy a tehetséges magyar fiatalok tudnak bátorságot meríteni és lendületet venni a Tehetség Központ programjaiból, pályázataiból álmaik megvalósításához.

Translate the site »