CATALYST

Szeptember 23-án indult  legújabb képzésünkön elsősorban vezetői és a munkaerőpiaci helytálláshoz szükséges készségek fejlesztését tűztük ki célul.

Trénerek és coachok szakmai vezetésével, egyénre szabott feladatokkal és változatos csapattal dolgoztunk együtt, hogy a résztvevők önfejlesztési eszköztárát és vezetői ön- és alapismereteit bővítsük. A CATALYST interaktív, több modulból álló webináriumok sorozata volt idén – viszont az online pilot után a 2022-es évben már személyes részvételű képzéseket tervezünk.

A program négy workshoppal indult el:

A mindennapi siker alapjai: Well-being és Mentálhigiéné

Dr. Fodor Szilvia; Pszichológus, egyetemi adjunktus, ELTE-PPK, Pszichológiai Intézet, Tanácsadás- és Iskolapszichológia Tanszék

Szilvia a 21. század legújabb pszichológiai irányzatával, a pozitív pszichológia fogalmaival és jellemzőivel ismertetett meg bennünket. Ez az új megközelítés a szubjektív jóllét megteremtéséhez nyújthat segítséget. A boldogság és a jóllét radikálisan új értelmezése más megvilágításba helyezi a munkavégzést és a tanulást is.

A workshop olyan kérdésekkel foglalkozott mint, hogy az életünk mely területein magasabb vagy alacsonyabb az elégedettségünk, vagy hogy hogyan értelmezhető a jóllét a munkában és a mindennapokban. A résztvevők megvizsgálhatták saját jóllétük összetevőit és annak fejlesztési lehetőségeit.

Munka és lelki egészség

Tóth Mihály; Mentálhigiénés szakember, coach

Mi jellemzi a lelkileg egészséges embert?  Milyen jelentősége van a lelki egészségnek a mindennapokban és a munkához kapcsolódó élethelyzetekben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a workshopunkon. Mihály segítségével a résztvevők betekintést nyerhettek a mentális egészség munkahelyi összefüggéseibe és tanulmányozhatták ennek a karrierre kifejtő hatásait. Szó volt az elakadások elkerüléséről, a burnout prevenciójáról és az erőforrások optimális felhasználásáról. Összegzésképp megnéztük, hogy mit tehetünk önismeretünk, kritikai gondolkodásunk és érzelmi tudatosságunk fejlesztése érdekében, kiemelve a tudatosság, a kezdeményezés és a változásra való képesség fontosságát.

Fiatal munkavállalók és vállalkozók külföldön – a személyes márkaépítés kihívásai

Jakab Luca; Branding tanácsadó, kreatív stratéga

Luca elsőként a brand és a personal brand fogalmait magyarázta el, majd külön kitért a fiatal munkavállalók személyes márkaépítésének kihívásaira, különösen külföldön vállalkozóként. Bemutatta, hogy külföldiként hogyan lehet pozitívan kommunikálni a kulturális és egyéb különbségeket. A résztvevők számos hasznos eszközt kaptak, mint Personal Branding Toolkit, Personal SWOT és Personal Branding Canvas, amelyekkel képesek lesznek személyes márkájuk alapjainak meghatározására és önálló alakítására.

Érd el a céljaidat és közben maradj nyugodt! Személyes agilitás technikái

Darabos Andrea; agilis vezetési- és szervezetfejlesztési tanácsadó

A világ állandó – és egyre gyorsuló – változásaira érdemes minél jobban felvértezni magunkat, Andrea erre hozott számunkra módszereket. A változásból, ha arra felkészültek vagyunk, előnyöket lehet kovácsolni, fejlődhetünk hatására. A workshop során a személyi agilitás eszköztárából osztott meg néhány olyan technikát, amelyek beépíthetőek a hétköznapokba, és segíthetnek agilisabbá válni.

Translate the site »